| A természetben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, a vadonban ez az életforma előnyös a számukra, mert a túlélés esélyeit növeli.
E kedves kisemlősök szelídített változataiban is fennmaradt a társas ösztön, ha azt akarjuk, hogy tengerimalacunk jól érezze magát, vegyünk mellé társat. Gyakran halljuk, hogy az egyedül tartott tengerimalac hamar megszelídül, egymaga is jól megvan. Aki ezt állítja, valószínűleg a saját érdekeit tartja szem előtt, még a külön ketrecben, de egymás mellett tartott tengerimalacok is jobban elvannak, mint az egyedül élők (érezhetik egymás szagát, hallhatják egymás hangját), fontos, hogy saját fajtájukkal olfaktív és auditív kontaktusban maradjanak. Mindegyik tengerimalacnak „saját személyisége” van, egyik könnyebben, másik nehezebben barátkozik. Nem akkor (azért) szelídebb, ha (mert) egyedül tartjuk! Akár egyedül él, akár társa van, időre van szüksége, hogy megtanulja, bízhat bennünk, nem kell félnie tőlünk.
A kisgazdival az ágyban
Ha többet foglalkozunk vele, gyakran vesszük kézbe, jutalomfalatokkal magunkhoz csalogatjuk, gyakran az ölünkben etetjük, s beszélünk hozzá, lassan megszelídül. Félénksége lassan feloldódik, felismeri hangunkat, bőrünk illatát érezve megnyugszik, s a simogatást, becézést sajátos mormogással jutalmazza. Egy idő után megszokja társaságunkat, s már nem rémül meg, amikor felvesszük.
Mielőtt kivennénk ketrecéből, hanggal jelezzük közeledésünket (a tengerimalac hallása nagyon kifinomult, akár a lépéseinket is felismeri, s a másokétól megkülönbözteti). Két kézzel emeljük fel, gyengéden, de határozottan. Egyik kezünkkel nyúljunk a mellkasa alá, a másikkal a hátsó felét fogjuk meg.
Miért jó két vagy több tengerimalacot tartani? Néhány érv:
· a kölcsönös viszony (interakció) pozitívan hat egészségükre, egymást hallják, szaglásszák, sajátos hangokkal, testi jelekkel kommunikálnak, emocionális állapotukat mindez serkenti;
· általában jobb az étvágyuk, kiegyensúlyozottabb az étrendjük (ha egyikük olyan élelmet fogyaszt, amit a másik eddig valamilyen ok miatt nem evett, az előbbi példáját a „válogatós” vagy az adott eleséget nem ismerő malac is követni fogja, így étrendje változatosabb lesz);
· egymással játszanak, egymást követik, vidámabban járkálnak, szaladgálnak stb.;
A csapatban szigorú hierarchikus rend uralkodik. Egyetlen, nemileg érett hím áll a hárem élén, a csoportban lévő nőstények pedig egy jól meghatározott rangsor szerint élnek. A domináns nőstény a nőstények között a „főnöknő” szerepét tölti be - ez azt jelenti, hogy közöttük bármikor bárhová mehet, bármelyikük helyét elfoglalhatja, az élelemnél is elsőbbséget élvezhet stb. A soron következő neki engedelmeskedik, de a többi fölött uralkodik (és így tovább). Ez a rangsor nem állandó, bármikor változhat. A változás leginkább a vemhes és/vagy szoptató nőstények viselkedésén vehető észre, ezek - állapotuknak köszönhetően - uralkodóvá válnak (még akkor is, ha azelőtt félénkebbek voltak).
Igen ritkán előfordulhat, hogy erősen domináns vagy agresszív nőstények nem egyeznek, verekednek. A vadonban a hím ilyenkor közbelép, s a konfliktus legtöbbször megoldódik. Ha fogságban két nőstény nem egyezik, tartsuk őket megfigyelés alatt, ha állandóan verekednek, tegyük őket külön. Ha a rangsorban magasabb hatalmi helyzetet betöltő nőstény folyamatosan (állandó jelleggel) zaklatja, háborgatja az alacsonyabb rangú egyént (ez igen ritkán fordul elő), ezzel a magatartással a csapatban lévő nőstényeket is stresszben tartja, ez károsan hat a ketrecben lévők egészségére, ezért az ilyen egyént is ajánlott külön tenni.
A kölykökért a csapat minden tagja felelősnek érzi magát, együtt nevelik, gondozzák őket. A szoptató nőstények akár a pótmama szerepét is betöltik, ha a kölyök árva, vagy anyjától nem szophat. A csoporttól eltévedt magányos vagy visító kölyköt a felnőttek bármelyike gondozásba veszi vagy visszavezeti családjához. E tulajdonságuk miatt rendkívül könnyen társítható egy felnőtt és egy kölyök tengerimalac.
A vadonban a felnőtt hím elhagyja a csapatot, és a kiválasztott nőstényekkel új csoportot alkot. Fogságban a hímek nőstények jelenlétében összeverekednek, akár meg is küzdenek egymással. A legyőzött hímnek sok esélye akkor sincs, ha az alfa hím életben hagyja, mert állandó stresszben kell élnie, a domináns hím a vesztes étkezését, mozgását korlátozza, így akár pusztulásra is kárhoztatja. Éppen ezért sose tartsunk két vagy több hímet nőstény(ek) társaságában!
A hímeknél a nemi ösztön annyira erős, hogy még az újonnan bevezetett hím kölyöknek is udvarol, az első néhány órában valósággal "zaklatja" társát (különösen akkor, ha a kölyköt nemrégen választották el anyjától, nőstény testvéreitől és/vagy más nőstény/ek/től). Ez a viselkedés azonban megváltozik, s általában néhány óra alatt megszűnik. Egészen kivételes esetekben, ha az adott hím rendkívül erős szexuális késztetéssel bír, s emiatt a kicsinek intenzíven udvarol, magatartásával az újonnan bevezetett kölyköt erősen stresszeli. Egy időre - néhány órára, egy napra - válasszuk szét őket (ha mód van rá, egy közös, középen ráccsal elválasztott tágas ketrecbe, vagy külön ketrecbe, egymás mellé), s később, egy semleges helyen ismét próbálkozzunk.
Ha több felnőtt hímet szeretnénk együtt tartani, biztosítsunk számukra nagyobb életteret, külön fekvőhelyet/házikót, elég eleséget stb., hogy emiatt verekedés ne történjen. Ebben az esetben nőstény(eke)t sosem vihetünk a közelükbe, mert a nőstény(ek) jelenléte, szaga megbontja a hímek közötti békés együttélést. Nőstény(ek) jelenlétében a hímek akkor is verekednek, ha egyik-másik (vagy az összes) ivartalanított, ilyen esetben az ivartalanítás nem megoldás. Ezért, ha egynél több hímet szeretnénk tartani, nőstényt az ivartalanított hímek közé se helyezzünk. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
